Érvénytelen a bejegyzési engedélyem, ennek ellenére tulajdonos maradhatok? Hírek
Érvénytelen a bejegyzési engedélyem, ennek ellenére tulajdonos maradhatok?
2018. augusztus 13.

Nehéz elhinni, de a bírói gyakorlat egyik nemrég közzétett döntése szerint a bejegyzési engedély érvénytelensége miatt a vevő ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjoga nem törölhető, ha a szerződés teljesítésre került és az eladó jogutódjának a bejegyzési engedélyt ki kellene adnia, mert ilyen körülmények között a törlési kereset előterjesztéséhez szükséges jogsérelem fennállása nem állapítható meg.

Megvenném az ingatlanod, de hol vagy? Hírek
Megvenném az ingatlanod, de hol vagy?
2018. augusztus 21.

Sétálunk egy nyári napon a kedvenc környékünkön, és ha éppen nem rohanunk egy légkondicionált helyre fél liter jeges limonádéért, valamint – legalább körvonalazva – némi ingatlanvásárlási szándékunk is van, észrevehetjük, hogy egy nekünk tetsző ház, lakás feltűnően üresen áll. És kedvünk lenne megvenni, de minimum ajánlatot tenni rá. Igen ám, de ki a tulajdonos, és hogyan tudom felvenni vele a kapcsolatot, ha nincs olyan szerencsém, hogy a szomszéd egyből előkeresse a telefonszámát?

Céges ingatlanra vezetett végrehajtás: a legfontosabb tudnivalók Hírek
Céges ingatlanra vezetett végrehajtás: a legfontosabb tudnivalók
2018. augusztus 31.

Milyen szabályokra kell figyelniük az adósoknak az adóvégrehajtás során? Mi történik a nem magánszemély tulajdonában lévő ingatlannal, ha végrehajtási eljárás alá kerül, elkerülhető-e a kényszerértékesítés? A kérdésekre dr. Csüllög Balázs adójogász, az RSM Hungary szenior adótanácsadója válaszol.

Vállalkozás indítása, üzleti tervezés (1. rész) Hírek
Vállalkozás indítása, üzleti tervezés (1. rész)
2018. szeptember 12.

Ne bízd a véletlenre vállalkozásod sikerét Vállalkozás indítása esetén sok mindent kell mérlegelni, mielőtt belevágunk. Nem elég azt tudni, hogy MIT szeretnénk csinálni, azzal is tisztában kell lennünk, HOGYAN fogjuk megvalósítani. Vállalkozás indítása nem azzal kezdődik, hogy elmegyünk egy könyvelőhöz vagy egy ügyvédhez, hogy indítsa el a vállalkozásunkat, ez már csak egy technikai lépés, előtte még nagyon sok dolgunk van.

Vállalkozás indítása, üzleti tervezés (2. rész) Hírek
Vállalkozás indítása, üzleti tervezés (2. rész)
2018. szeptember 19.

Mi egy vállalkozás indításának a menete, hogyan történik egy cégalapítás? Önálló tevékenységet üzletszerűen (akkor hívjuk így, ha tevékenységünk célja annak végzésével történő rendszeres jövedelemszerzés) egyéni vállalkozóként, vagy cégként végezhetünk. 

Üzleti terv Hírek
Üzleti terv
2018. október 02.

Mi az üzleti tervezés lényege egy kezdő vállalkozásnál? Az, hogy saját magunk előtt tisztába legyünk azzal, hogy amit csinálni szeretnénk, azt hogyan, milyen módon, milyen eszközökkel valósíthatjuk meg, tisztában legyünk azzal, hogy mindez milyen veszélyekkel jár, nagyjából mibe kerül, és lássuk, mekkora bevételt kell elérjünk ahhoz, hogy mindez megérje.