10 éves a Bevásárlóutca Menedzsment
2023. június 14. | Hírek
Szinte elröppent ez a 10 év, azonban olyan sok minden történt, hogy alig tudjuk számba venni.
Az idén 10 éves Bevásárlóutca Menedzsmentet (BUM), a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara hozta létre azzal a céllal, hogy a Budapesten lévő bevásárló és tematikus utcák vállalkozóit támogassa. Ezek az utcák különlegesek részben, mert a benne lévő vállalkozók egymással együttműködve igyekeznek mindennapi tevékenységüket végezni, másrészt kulturális és turisztikai szempontból is kiemelkedőek.
Mérföldkövek
2013 – megalakult a menedzsment, létrejött az első weboldal, az első térkép, FB oldal és hírlevél. A menedzsmentben egy fő vitte az ügyeket. 7 utca partner volt benne. Megalapozó tanulmány készült. Rögtön Jövök program elindult.
2014 – megalakult a BUM Nonprofit Kft. – immár két fő dolgozott a menedzsment feladatain, az utcák száma 9-re bővült. Bécsi tanulmányút alatt sikerült mélyebben is megismerni a példaképünk működését és minden jó ötletet igyekeztünk beépíteni az itthoni működésbe. Új marketing stratégia került kidolgozásra.
2015 – elindult a BUM applikáció, a BUM térkép rekordszámmal jelent meg és a BUM részt vett a BGE Duális képzésében így bővült a csapat egy hallgatóval. Konferencia sorozat indult az utcákban, ami egészen 2016 elejéig tartott.
2016 – arculatváltás történt, youtube csatornát indítottunk el, újabb utca csatlakozott, együttműködést kezdeményeztünk a piacokkal, Milánói tanulmányút keretében új lehetőségekkel ismerkedtünk. Kiadtunk egy Mini magazint. Az együttműködő szakmai partnerek és kapcsolatok száma folyamatosan bővült.
2017 – Rögtön Jövök – Kibérelem.hu fejlesztése elindult, új munkatársat vontunk be a projektbe. A BUM új arculatával megkezdődött a BUM weboldalának fejlesztése. Elindult az Advent az utcákban. A piacokkal együttműködést kötöttünk, így csatlakoztak a többi utcához.
2018 – Kibérelem.hu elindult és az új BUM weboldal is, immár saját felületen. Az applikáció megújítása helyett instagram oldalt kezdtünk üzemeltetni. Megjelent a BUM Magazin, mely nagyon sikeres volt. SlowXmas eseményünk először tartott közel egy hónapig.
2019 – Együttműködések szakmai szervezetekkel szintet léptek, A Nagykörút fővárosi projektben is részt vettünk. Vidéki nagyvárosokban lévő bevásárlóutcákkal közös találkozót szerveztünk és együttműködésbe kezdtünk. Média és barter együttműködések is ekkor indultak el. Több felsőoktatási intézménnyel is egyedi projekteken dolgoztunk. A SlowXmas elnyerte az első Gyémánt díjat. Hangsúly egyre inkább a digitális fejlődésen, smart megoldásokon és környezetbarát, környezettudatos megoldásokon.
2020 – Kandó klub keretén belül gyakornokokkal dolgoztunk együtt, majd jött a Pandémia – átállás digitális működésre, a rendezvények többsége digitális térbe került át. A sajtót folyamatosan tájékoztattuk a helyzet alakulásáról. #Várunkvissza kampányt indítottunk, hogy segítsük a vállalkozókat. Honlapunk az Év Honlapja különdíjat nyert rendezvény kategóriában és a SlowXmas rendezvény elhozta a második Gyémánt díját. Digitális eszközök használata ugrásszerű, mely kivételesen egy pozitív velejárója volt a helyzetnek és felértékelődött a fenntarthatóság, valamint a környezettudatosság.
2021 – Cél a Pandémia hatásainak enyhítése volt, folyamatos sajtójelenléttel. Míg Budapesten az üzletek körülbelül 20%-a zárt be, a bevásárló és tematikus utcákban 11%. Újra indultak a személyes részvételű rendezvények. Újra volt SlowXmas nagy sikerrel. Kibérelem.hu felületet fejlesztettük, új javasolt irány szoftver elem került bele. Elindult a szakmai partnerek átalakulása, az új partnerek fókuszai is változtak. Saját pályázatot írtunk ki – BBB köztéri padok megálmodására.
2022 – elindult a LinkedIn oldal. Új kihívások jöttek: rezsi, infláció, a vállalkozások igényei változtak. Nagy fesztiválok helyett kisebb helyi események szervezése került előtérbe. Új partnerek kapcsolódtak be az egyes projektekbe. A SlowXmas esemény - melyet most már várnak - újabb Gyémánt díjban részesül.
2023
Az alapcél nem változott, de a környezet, a gazdaság és a szereplők változásával a prioritások folyamatosan alakulnak. Az újabb, meg újabb kihívások szintlépésre késztetnek minket, hogy egy olyan szervezetként tudjunk tovább működni, mely az új igényeket is ki tudja szolgálni. Ezért új stratégia mentén megújítjuk a Bevásárlóutca Menedzsmentet. Fejlesztjük az egyes területeket, hogy a vállalkozások támogatása célzottabb legyen és a programba további szervezetek csatlakozhassanak. Fontos szempont az okos megoldások használata, a környezettudatosság, a fenntarthatóság és a digitális készségek fejlesztése a vállalkozásoknál.
Még néhány szám a főbb tevékenységeink kapcsán az elmúlt 10 évből!
Érdekképviselet, tanulmányok, kutatások (több mint 22 tanulmány)
Rendezvények (több mint 300 rendezvényszervezésben való részvétel, 2020-ban és 2021-ben online eseményekkel kiegészülve)
Marketing és kommunikáció (BUM weboldal, FB oldal – több mint 43.000 követővel, havonta megjelenő hírlevél, Instagram, LinkedIn oldal, Youtube csatorna, térkép (1,325 millió példány eddig), magazin, egyéb kiadványok)
Kibérelem.hu – üres üzletek kezelése, melyet egyre több partner (hirdető) használ