A technika után középpontban az ember

2019. szeptember 09. | Hírek

A technika után középpontban az ember
Tizenegy működő bevásárlóutca példázza, hogy az okosvárosok alapját adó együttműködések hatékonyak. A menedzsmentcég most ennél is tovább lépne. - forrás: Világgazdaság

Jó eséllyel a bevásárlóutcákban válhat valóra elsőként a Budapesti Vállalkozói Üzleti Közösség víziója, amit a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozása, a BUM Nonprofit Kft. képvisel. A Világgazdaság kérdésére a tematikus és bevásárlóutca menedzsmenttel 2014 óta foglalkozó társaság igazgatója, Antal Attila kifejtette, hogy a főváros májusban elfogadott smart city stratégiájával összhangban, az élhető, komfortos okos városok működését megalapozó, egyre hangsúlyosabb együttműködések egyike lehetne az üzleti közösség. Szemben a smart city koncepciók korábbi, elsősorban a digitális alkalmazásokról, az infokommunikációs lehetőségekről szóló megközelítésével, aminek középpontjában az e-jegyek, a digitális parkolás és a többi, új lehetőségeket teremtő innováció, vagyis a technika állt, mára az emberre és környezetére terelődött a fókusz. Ennek nyomán olyan megközelítés mentén dolgoznak a döntéshozók, amely a városi életminőség javítását, az erőforrásokkal való okos gazdálkodást optimalizálja. Ez egyfajta paradigmaváltás, már nem arról születnek koncepciók, hogy mit kell csinálni, hanem arról, hogy miként kell cselekedni.

A tematikus, avagy bevásárlóutca-koncepció egyik lényeges eleme az üres üzlethelyiségek hasznosításának menedzselése is az erőforrásokkal való okos gazdálkodást és a fenntarthatóságot szolgálja. Célja, hogy ne újabb és újabb plázák épüljenek, hanem a meglévő épített környezet teljen meg élettel - mutat rá az újfajta megközelítés lényeges elemére Antal Attila. Az okos városok okos kereskedelem fejlesztése a saját közegükben szolgálja ki a városlakókat, ott, ahol van fa, lehet sétálni, vannak kis üzletek, éttermek, kávézók, és egy működő városszövet. Mindehhez a vállalkozók és az ügyfeleik, valamint a helyi önkormányzat és a helyi lakosság egymásra találását kell segíteni.

A BUM Nonprofit Kft mindezeket már évek óta koordinálja - a tizenegy budapesti tematikus utca vállalkozói által létrehozott egyesületeket segítve -, a vállalkozók szorosabb együttműködését, információ megosztását és erőforrásaik optimalizálását egy újabb szakaszba lépve a Budapesti Vállalkozói Üzleti Közösség segítheti. Mint Antal Attila elmondta, a fenntartható fejlődés egyre inkább valódi hívószavak az újgenerációs vállalkozók körében, akiknek többsége számára már nem pusztán a profit, hanem a környezetvédelem is fontos szempont.

A korábban még egymásra kizárólag vetélytársként tekintő vállalkozókat a tematikus utcákat éltető együttműködések már közel hozták, a digitalizáció világában épp a kereskedők és a vendéglátósok lehetnek az elsők, akiket a smart city lépéskényszerbe hoz - véli a BUM vezetője, aki a legjobb megoldások (best practice) megismertetését, a fejlődéshez szükséges működő minták átadását is szervezett keretek között tartja hatékonynak és korszerűnek.

Forrás:

2019. 09. 06. 05:00  Sándor Tünde  Magyar gazdaság | Világgazdaság