Idén is lelassul a Bartók Béla Boulevard
2022. december 06. | Hírek
Ismét csatlakozik a SlowXmas programsorozathoz a 11. kerület kultikus negyede, a Bartók Béla Boulevard. A történelemmel átitatott, de mára a legexkluzívabb üzletekkel, kiállító- és vendéglátóhelyekkel tarkított utcában minden adott, hogy finom ételek és italok mellett szakítsunk időt a családi és baráti találkozásokra, hogy aztán az irodalmi, zenei programokon töltekezzünk, közösen alkossunk a kézműves foglalkozásokon, az üzletekben pedig akár be is szerezzük a karácsonyfa alá kerülő ajándékokat. Ráadásul az adventi időszakban, csütörtöktől vasárnapig 15 és 18 óra között tíz-húsz százalékos kedvezményt is nyújtanak az utca üzletei.
A Bartókon egy hónapon keresztül várják az adventi hangulatra vágyókat. A Boulevard galériái ismét fantasztikus programokkal készültek: a képzőművészet iránt rajongók a K.A.S. Galériában Szántó István a hagyományos népi tárgykultúra, illetve épített örökség sajátosságaiból kiinduló alkotásai tárulnak fel a „Kettős kötődés” című kiállításon, a Faur Zsófi Galéria karácsonyi kiállítása és vására keretében pedig a galéria művészei olyan kisméretű műtárgyakat állítanak ki, amelyek különleges ajándékok lehetnek akár önmagunk, akár szeretteink számára az ünnepek idején. A Bartók közelében található Kornél kínálatából jól ismert alkotókkal is találkozhatunk, lesz többek között ékszervásár Németh Orsi és Tárnok Orsi, anya és lánya ötvösművészek közreműködésével. Az Autistic Art pop up kiállítása során ráadásul gyermekrajzokkal díszített design tárgyakat vásárolhatunk adomány gyanánt. A BBB KultPontban Kele Juci BékeSzeretetVeletek című kiállításán kiderül, mennyi szép is lakik bennünk, a Kiss Áron Magyar Játéktársaság találkozóján pedig társasjátékok, papírjátékok, babák, mackók, állatfigurák, játék bútorok és makettek várnak minket.
És persze az adventi hangulatból nem hiányozhat a gasztronómia sem! A Kameraszínház Egyesület egy izgalmas rejtély megoldására hívja a kisebb és nagyobb nyomozókat, a detektívjáték pedig az ízek nyomába ered a Bartókon! De nem csak itt, hanem az összes vendéglátóhelyre érdemes betérni: legyen szó forralt borról, vacsoráról vagy csak süteményekről: nem bánja meg példáéul, aki ellátogat Istvándy Jenő Pincészetének borkóstolójára a BBB KultPontba.
A zene sem maradhat ki a kínálatból: a Bartókon található Béla Bárban ad koncertet Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája, aki a zenekar mellett egy intimebb felállást is életre hívott azért, hogy lecsupaszított formában is előadhassa dalait. A Kis Présház a zeneiek mellett az irodalmi programokban is jeleskedik: a HANGésKÖNYV // Helybenjárás – verses körséta a hajdani Budapesten című programon többek között felelevenedik az irodalom együtt-olvasásának, együtt-hallgatásának hagyománya, de egy másik eseményen a női meseírókról is szó lesz, és könyvvásárt is tartanak.
A közösségi alkotás is hagyományosan része a lassulás jegyében telő SlowXmasnak: a Bartókon található Emlékmackó Műhely kétnapos foglalkozásán például bárki elkészíthet egy igazi és hamisíthatatlan "öreg" mackót! Továbbá decemberben több alkalommal is ingyenes pecséttervező és printkészítő workshopok invitál minket a BBB KultPontba a VISU Slowdesign, amely a december 1-jei alkalmon például karácsonyi ajándékkísérők készítésével vár minket, de tervezhetünk matricát magunknak vagy szeretteinknek szánt teára, amit a workshopon mi magunk állíthatunk össze az ott megismert alapanyagokból. Válogathatunk továbbá design ajándékaik közül, valamint borkóstolót is tartanak, a teák mellett pedig a mézzel is megismertetnek minket!
A Kornélban Adventi önismereti meseworkshoppal várják az érdeklődőket, a Kék Kortárs Építészeti Központban pedig hagyományteremtő szándékkal, az utolsó adventi szombaton feldíszítik a megnyíló KÉK projekt-galériát számunkra, ahol közösen, egyedi magyar kézművestermékek között tölthetjük a karácsonyi várakozással és készülődéssel teli napot! Azért a sport sem maradhat ki a programokból: a BBB KultPontban ugyanis az egyik feltörekvő sportszermárka, a Runnabe vár sörrel és új kollekcióval.
Köszönhető a gazdag programsorozat mindannak, hogy ismét összegyűjtötte Budapest legnagyobb utcáinak adventi programkavalkádját a rohanás helyett a lassulást, a meghitt, közös programokat központba helyező Bevásárlóutca Menedzsment (BUM). A zsúfolt bevásárlóközpontok helyett élményeket és művészetet kínálnak ugyanis az adventi időszakban Budapest tematikus utcái: a Falk Art&Antique Street (Falk Miksa utca), a Bartók Béla Boulevard (Bartók Béla út), a Fashion Street (Deák Ferenc utca), a KultUnio (a hetedik kerület multikulturális negyede) és a Ráday Soho (Ráday utca). A tematikus utcák közös adventi kalendáriuma november 25. és december 24. között minden napra tartogat valamit az arra járóknak. Kiállítások, koncertek, workshopok, irodalmi és gyerekprogramok várják az érdeklődőket. A programok kavalkádja pedig elérhető a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által létrehozott és támogatott főszervező BUM felületén (bevasarloutca.hu/slowxmas), valamint a Bartók Béla Boulevard programjai a https://app.bartokbelaboulevard.hu/ oldalon keresztül is.
#slowxmas2022; #bumbudapest #bartokbelaboulevard