Sok bérlő már az első hullámban beadta a kulcsot
2020. december 29. | Hírek
Megnövekedett a kiadásra váró ingatlanok száma a második fél évben Budapesten, a tavaszi pandémiás időszak következtében ugyanis nagyon sok vállalkozás kényszerült végleges bezárásra – tájékoztatta a Világgazdaságot Bogdán Szandra, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által bevásárlóutca-menedzsmentre alapított cég, a BUM Nonprofit Kft. Kibérelem.hu nonprofit adatbázisának projektmenedzsere.
További üzletbezárásokat okoz a második hullám, amely még a jövő év első negyedévének folyamataira is egészen biztosan hatással lesz.
A bérbe vehető üzlethelyiségek számának növekedésével, azaz a kínálat bővülésével ellentétben a keresleti oldalon nagy arányú visszaesés figyelhető meg, kevés új vállalkozás indult idén a fővárosban. Csak a belvárosban több ezer kiadatlan üzlethelyiség vár bérlőre, ezek legnagyobb része tavaly, illetve az év elején még étteremként vagy szórakozóhelyként működött.
Átlagosan 15-20 százalékkal, a belvárosban inkább 20-25 százalékkal több az üres üzlethelyiség, a külső kerületekben jobb a helyzet.
A szakértők – csakúgy, mint a lakáspiac területén – az üzlethelyiségek forgalmában is növekedést várnak 2021-ben.
A pandémia átalakította a vásárlói, fogyasztói szokásokat, illetve az igényeket és elvárásokat, aminek nemcsak elszenvedői, hanem idővel haszonélvezői is lesznek. Méghozzá azok a vállalkozások, amelyek képesek voltak gyorsan reagálni a változásokra, adott esetben szélesíteni tudták a kínálatukat.
Ezek komoly versenyelőnyhöz jutottak, és most a korábban foglalt, jó helyen lévő üzlethelyiségeket is bérbe tudják venni. A projektmenedzser szerint olyan vállalkozások fognak megerősödni és tovább növekedni, amelyek a turisták helyett a helyi lakosok igényeinek kiszolgálására fókuszálnak.
A BUM fő célja a budapesti bevásárló- és tematikus utcákban lévő vállalkozások támogatása, hogy összehozza a helyi lakosokat a vállalkozókkal, és megakadályozza az utcák kiüresedését. A Kibérelem.hu – a Budapest Brand Zrt.-vel közös projekttel – is ezt a gazdaságélénkítést kívánja támogatni, ezért a weboldalon a kiadó ingatlanokhoz letölthető gazdasági adatokat (a környékbeli lakosság és a háztartások számát, a teljes vásárlóerő értékeit) tett elérhetővé. Ezek olyan, ingyenesen hozzáférhető információk, amelyek egy-egy új vállalkozás indításához hatalmas segítséget nyújthatnak – mondta Bogdán Szandra.
Egyre több önkormányzat kezdi felismerni, hogy egy élhető városhoz hozzátartoznak a nyüzsgő bevásárlóutcák és a széles választékot kínáló helyi vállalkozások, ezért is csatlakoztak a projekthez. Már nyolc budapesti kerületi önkormányzat kiadó üzlethelyiségei érhetők el az oldalon, és további három jelezte csatlakozási szándékát.
Forrás: vg.hu